Ugrás a tartalomra

Rólunk mondták

Már nagyon régóta éreztem, hogy eluralkodott rajtam a káosz és csak sodródtam az árral. Elvesztettem a motivációmat az egyetemhez és minden célom túl távolinak tűnt. 

A legjobb döntés volt, hogy Andihoz fordultam, mert segítségével végre láttam a kiutat. A pár alkalmas beszélgetéseink vezettek odáig, hogy újra hiszek magamban és szinte boldogan tudok leülni tanulni.

Coaching résztvevő

Nagyon sok felismerésem volt az együtt töltött idő során mind önmagam, mind a környezetemmel való kapcsolatom terén. Mindegyik abban segített, hogy tudatosítsam és megerősítsem a határaimat. A csoportunk számomra a biztonságot és szeretetet nyújtotta. A mi kis szeretetbuborékunk Hihetetlenül sok szeretetet és törődést kaptam és adhattam a kurzus során. Megtapasztaltam azt, hogy milyen érzés egyszerre adni és kapni.  Eszközöket kaptam arra, hogy hogyan tehetem jobbá a baráti kapcsolataimat és hogyan tudok különböző személyiségű emberekhez kapcsolódni.

Önismerettől a jövőképig - a karriertervezés alapjai kurzus résztvevője 2023

A PTE Karrier Iroda kurzusain és eseményein szeretnék a továbbiakban is aktívan részt venni az egyetemi éveim alatt. Szeretném úgy átvenni a diplomámat, hogy nem csak az elméleti tudás van a hátam mögött, hanem mély önismeret is. Szeretnék egy olyan szakemberré válni a jövőben, aki folyamatosan képezi magát és fejlődik. Nem szeretnék megállni a fejlődésben soha.

Önismerettől a jövőképig - a karriertervezés alapjai kurzus résztvevője 2023

Összességében a legjobb döntést hoztam meg akkor, amikor jelentkeztem a kurzusra. Rengeteg szeretettel, barátokkal, új tudással, gondolatokkal, tervekkel lettem gazdagabb. Ahogy nekem is ajánlották, hogy semmi kép ne hagyjam ki ezt az önismereti órát, úgy én is fogom tanácsolni mások számára ezt a szuper lehetőséget. Önismeretem további fejlesztésében a megismert gyakorlatok közül tervezek párat megismételni, valamint a tanultakat átültetni a gyakorlatba és minél több helyzetben kipróbálni azokat.

Önismerettől a jövőképig - a karriertervezés alapjai kurzus résztvevője 2023

A foglalkozás mindannyiunknak mást adott, a mese mindenkit máshol érintett meg; és ezt megosztani a többi résztvevővel nagyon újszerű, mégis remek élmény volt. A társaimmal gyorsan egy hullámhosszra kerültünk, a csoport vezetője mindig egyértelmű feladatokat adott, melyek során mégis kreatívan alkothattunk és közelebb kerülhettünk önmagunkhoz.

“Minden embernek van valamilyen tehetsége…” - alkotó-fejlesztő meseterápiás foglalkozás

Az egyetemi négy évem alatt számos szabadon választható kurzuson vettem már részt, de egyik sem volt még csak hasonló sem. A legtöbb kurzus nagyrészt elméletre épül, a kreditszerzés a cél, sokszor unalmas vagy élvezhetetlen. Ezek a jelzők itt egyáltalán nem voltak igazak. Játékos és élvezhető volt, a nap végén kellemes fáradtsággal mentünk haza és maga a közösség is hihetetlenül jó volt.

Önismerettől a jövőképig - a karriertervezés alapjai kurzus résztvevője

Összességében nagyon, de nagyon jól éreztem magam és örülök, hogy részt vehettem a kurzuson. Hatalmas élmény volt számomra, sok új dolgot tanultam, hasznos tudásokkal távoztam és úgy gondolom új barátokat is találtam. Egyszóval nagyon köszönöm Nektek és remélem, hogy ti is ugyanolyan jó élményekkel távoztatok. <3

Önismerettől a jövőképig - a karriertervezés alapjai kurzus résztvevője

Az egyik ok, amiért szeretek karrier irodás kurzusokra járni, az az, hogy mivel szabadon választható kurzusról van szó, valóban azok vesznek részt rajta, akiknek fontos az az adott téma.

Önismerettől a jövőképig - a karriertervezés alapjai kurzus résztvevője

Mindenki bátran lehetett önmaga, és ezáltal olyan légkör jött létre, melyben nem szimpla feladat, hanem öröm volt elindulni az önismeret útján.

Önismerettől a jövőképig - a karriertervezés alapjai kurzus résztvevője

Jó módszer az önismeret kiegészítéséhez. Több területen visszajelzést kaptam magamról: bizonyos területeken sikerült megváltoznom és fejlődnöm múltbeli énemhez képest, valamint megerősítést kaptam pozitív tulajdonságaimmal és erősségeimmel kapcsolatban. Mindenképp ajánlanám (és már tettem is) másoknak, mivel önismeretre mindenkinek szüksége van, és ez egy remek lehetőség erre.

Grafológiai tanácsadás résztvevője

Rendkívül jól éreztem magam a megbeszélésen! A rövid idő alatt is rengeteg olyan témát érintettünk, amelyből meríteni tudtam energiát, ötletet!

Énmárka építés tanácsadás résztvevője

Az üzenetem, hogy úgy látlak, mint akire majd egyszer szeretnék hasonlítani. Szeretnék egyszer annyira stabil lenni, hogy tudjak másoknak segíteni és mellette ennyire vagány maradni úgy, hogy ez a kettő megfér egymás mellett. Nagyon köszönök mindent!

Grafológiai tanácsadás résztvevője

Ajánlanám másnak is, mert a tanácsadó figyel a tanácskérőre, te hozod a témát és bármit megoszthatsz vele, segít továbblépni és kitalálni a lehetséges lépéseidet.

Mentálhigiénés és életvezetési tanácsadás résztvevője

Nagyon jól éreztem magam közben, választ adott a kérdéseimre, szuper visszajelzést jelentett számomra. A tanácsadás hihetetlen jó légkörben zajlott, azóta több ismerősömnek is ajánlottam.

Grafológiai tanácsadás résztvevője

Megerősített abban, hogy jó irányban haladok az önfejlesztés útján, de vannak még feladataim. Természetesen ajánlanám bárkinek, mert nagy segítséget jelent a saját feljődésünkben, a jelenlegi helyzetünk feltérképezésében és a hiányosságaink pontosabb meghatározásában.

Énmárka építés tanácsadás résztvevője

Ajánlanám, mert egy érdekes eszköz ahhoz, hogy ne egy hétköznapi tanácsadói keretben kapjon az ember segítséget, így könnyebb a megnyílás.

Grafológiai tanácsadás résztvevője

Magabiztosságot kaptam abban, hogy olyan CV-t adhatok ki a kezeim közül, ami szakmai szemmel kiválóan megállja majd a helyét. Mindenkinek ajánlom, hiszen így biztosan olyan CV-t lehet összerakni, ami megfelel az aktuális trendeknek és úgy tartalmaz minden fontos információt, hogy közben nem lesz túlzsúfolt.

Életpálya és karrier tanácsadás résztvevője

Sokat segített, hogy fel tudjam mérni a képességeimet és a lehetőségeimet. Ezenkívül a szakmai önéletrajzom is letisztultabb, érezhetően jobb lett.

CV tanácsadás résztvevője

Remekül tartotta meg a tanácsadást és könnyen fel tudtam oldódni és beszélni bármiről, hiszen egy barátságos megértő környezetet teremtett.

Grafológiai tanácsadás résztvevője

Nagyon köszönöm, hogy ennek az élménynek a részese lehettem és hogy hozhattam magammal olyan szeleteket, amelyek segítségével közelebb kerültem magamhoz és jobban átláthattam részeit is a személyiségemnek, amelyeket egyedül nem biztos, hogy felfedeztem volna.

Önismerettől a karriertervezésig kurzus résztvevője

Köszönöm, hogy részt vehettem. Kívánom, hogy még több ilyen jellegű workshop-ot tudjanak szervezni. 

 

Önéletrajzírás felsőfokon - online WORKSHOP résztvevője

Szuper volt az előadás és az előadó. Elindított egy úton amit szeretnék végig járni. * AZ EMK csodálatos dolog, híd, amely az embereket összeköti. 

Erőszakmentes kommunikáció előadás résztvevője

Az első pillanattól fogva egy rendkívül befogadó közegben találtam magam, tényleg olyan érzés volt, mint amikor az ember a családjával van, úgy gondolom, hogy részben ez tette a tréninget ennyire meghatározóvá és hasznossá, hogy a mai napig eszembe jutnak tapasztalatok és élmények.

Önismerettől a karriertervezésig kurzus résztvevője

Az összes elméletet és gyakorlatot hálásan köszönöm és azt is, hogy megteremtettétek/ a csapattal együtt megteremtettük ezt a biztonságos közeget, ahol én is ki mertem nyílni és önmagam lenni.

Önismerettől a karriertervezésig kurzus résztvevője

Most egy óriási adag motivációt kaptam a tanuláshoz így, hogy a megfelelő eszközök is a kezemben vannak. Ha őszinte akarok lenni, akkor a legjobb időpontban érkezett a segítség, így vizsgaidőszakban. 

Tanulásmódszertan workshop résztvevője

Segített az emberi kapcsolataimban megvizsgálni, hogy mikor mi a mögöttes ok a beszélgetések során. Mélyebb önismeretre szert tenni, hogy számomra is világosabbá váljanak az érzéseim.

Asszertív kommunikáció workshop résztvevője